A felvilágosodás alkonya?
Népszava - 2009. június 27.

"Csak a hit, a templom és az egyház tudja megtartani a nemzetet" - hirdette meg nemrég a Magyar Konzervatív Alapítvány tanácskozása. Valóban voltak idők, amikor a templom volt az ember legfontosabb igazodási pontja, és a hithez való viszony döntötte el, ki a barát, és ki az ellenség. "Ha 1300"1500 táján a csoport­ho­va­tar­tozást firtató kérdőívet osztottak volna ki az embereknek - írta Szűcs Jenő, neves történész ", nagyon jellegzetes válaszokat kaphattunk volna. A tipikus felelet, hogy valaki elsősorban a római Szentegyház tagja (vagy görög rítusú, vagy mohamedán), másodsorban X dominus vazallusa vagy familiárisa, bretagne-i vagy zalai, harmadsorban lovag, polgár vagy paraszt, negyedsorban a francia vagy a magyar korona alattvalója, híve, ötödsorban pedig ?francia" vagy "magyar".? "Ha megkérdeztük volna a kor átlagemberét - jegyzi meg ezzel összecsengően Kenneth Clark ?, hogy melyik országból való, feltehetően nem értett volna meg bennünket: csak azt tudta volna megmondani, melyik püspökséghez tartozik." A hasonlatok azt érzékeltetik: a hit és a templom - nem pedig a nemzeti hovatartozás - játszották sokáig a kollektív identitásközpont szerepét.

Ám mindazok számára, akik ezt a kort akarják visszahozni, érdemes felidézni: ebben a korban nem Európa diktálta a fejlődés ütemét. Amikor Európa arculatát alapvetően keresztényi jellege szabta meg, a muzulmán vallás uralta térségek dinamikusabban fejlődő kulturális régiót alkottak. És nem azért, mintha pontosabb leírását adták volna a világnak. Azért, mert a keresztény Európával összevetve a mohamedán közösségek egy része kulturáltabb, toleránsabb és nyitottabb volt. Még 1500 táján is - mondjuk így - döntetlenre áll a világrendszerek versenye. Európa élre kerülése keserves küszködésekkel tarkított, hosszú történelmi folyamat eredménye.

A folyamat lassan bontakozott ki, és a polgári társadalom alapjainak létrejöttétől a piac, a magántulajdonon alapuló vállalkozások meghatározóvá válásán keresztül a szabadság és egyenlőség gondolatának elfogadásáig tartott. A lezárást pedig a mindezeket keretbe foglaló felvilágosodás eszméjének uralkodóvá válása jelentette. Európa a felvilágosodás korának szellemi eredményeire alapozva lendült igazán neki, és hagyta lassan maga mögött a világ többi térségét. "A felvilágosodás - írta Kant 225 évvel ezelőtt - az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha az oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljen vele. Sapere aude!" Ez a "merj gondolkodni" jelszó vált a felvilágosodás jelmondatává.

A felvilágosodás a hit ellenében a tudománynak, a templom ellenében a magánvállalkozásnak, az egyház ellenében a demokratikus politikai közösségnek nyitott szabad utat. Nem a zsidó"keresztény értékek nyomán, még csak nem is az istenhit eredményeként, hanem részben ezek ellenében emancipálódik az egyén, és szabadul fel a társadalom. A vallás megmaradt az egyén sokféle meghatározottsága egyikének. Veszített fontosságából, magánüggyé szelídült, és elveszítette kizárólagos jellegét. Szabadon követhető, de egyben szabadon választhatóvá lett. Ezzel a megkérdőjelezhetetlen és egyedül igaz hit a választható ?hittermékek" egyike lesz, amely bármelyike szolgálhatja - ha éppen arra vágysz - spirituális szükségleteid kielégítését. Mindez radikálisan továbbfejleszti Locke - saját korában haladó - gondolatát a vallás szabadságáról. Szabadon hihetsz, amiben akarsz, de - teszi hozzá Locke - ateista azért nem lehetsz, mert ateistákból nem épülhet fel normális társadalom. Ám a felvilágosodás óta a vallás magánügy: nem hited, hanem viselkedésed alapján ítél meg a közösség. A más hitű és más templomot látogató polgár megbízható üzleti partner, kedves szomszéd, legfeljebb kissé fura, de semmiképpen nem ellenséges a viselkedése.

Amikor a nemzeti gondolat és maguk a nemzetek megszületnek - különösen kelet-európában, a nemzet, a hit és az egyház egybekapcsolódása távolról sem volt ilyen nyilvánvaló. Sőt éppen a 19. század a tanúja két új, kollektív identitásközpont - a nemzet és az osztály - születésének. Ezzel a korábbi, egydimenziós és alapvetően vallási központú közösség egyre összetettebb és mind sokrétűbb kapcsolatrendszerű, sokdimenziós társadalommá válik. Ez vezet el a 20. század során a szinte áttekinthetetlen komplexitású, de ezzel egyben bizonytalanságot is szülő, kulturálisan sokféle személyiség megszületéséhez. Ez a sokféleség pedig hol az életet színesítő és gazdagító, hol zavaró és elbizonytalanító arcát mutatja az egyén számára.

A felvilágosodás, és nyomában a tudomány haladása - mint minden fejlődés - ellentmondásos volt. Egyrészt a világosság terjedését hozta magával. Jól megfigyelhető volt ez a korabeli egyetemeken is. A hit- és a Biblia-tanulmányokat kezdte felváltani a tudomány és a vita arról, milyen is valójában a világ. Előbb csak bátortalanul, majd egyre büszkébben hivatkoztak - mert hivatkozhattak - a tudomány ellenőrizhető, de ezzel együtt kritizálható eredményeire. A tudósok növekvő öntudatát jelezte Laplace nem arroganciát, inkább meglepettséget tükröző válasza Napóleon sokat idézett ("Hol van rendszerében helye Istennek"") kérdésére: ?Felség, nincs szükségem erre a hipotézisre." Ám a tudomány fejlődése sem volt egyenes vonalú, és még kevésbé ellenmondásmentes. Már a 19. században részben a hagyományos hatalmát veszélyeztetve érző egyház, részben az érzelmeket és a művészi képzeletet hiányoló romantikusok részéről éles támadások érték a tudományt. A tudomány minden előrelépését tehát félreértések és félremagyarázások tömege, a tudomány oldaláról pedig leegyszerűsítések és megalapozatlan illúziók kísérték.

A 20. század a korábbi korok jórészt pozitív ígéreteit jócskán elbizonytalanította. Az atomenergia és a genetika előidézte félelemnek azonban van egy különös alapja. Miközben egyre szélesebb rétegek ismerkednek meg a tudomány eredményeivel az általános iskolától kezdve a középiskolán keresztül egészen a felsőfokú oktatásig, az ellentét a szkeptikus tudomány és a rajongó hit között egyre nő. A felmérések jelzik, hogy míg az átlagember hitében kevéssé gyengül, a legnagyobb tudósok között a szkepticizmus, sőt a kifejezett ateizmus terjed. Ennek az ellentmondásnak vannak veszélytelen, legfeljebb megmosolyogtató tünetei. Az asztrológia szinte megállíthatatlanul növekvő üzletté vált, miután az emberek bizonyosságot keresnek a bizonytalanban. Gazdasági vezetők - éppen a válság hatására - fordulnak a "látókhoz", mondanák meg nekik a jövőt. Egyre nagyobb teret nyernek a tudományosan nem megalapozott gyógyászati eljárások, sok esetben minden tudományos alapot nélkülöző módszerek, amelyek hatásosságáról, és épp így káros hatásoktól mentességéről semmiféle bizonyítékokkal nem rendelkeznek. Az egyén tehát hajlamos letérni az ész útjáról, és követni a babonák által sugallt megoldásokat.

Ám egyre terjednek az ön- és közveszélyes jelenségek. Az "alternatív" gyógyászat iparága egyedül Amerikában 100 milliárd dollár nagyságrendű. Obamát ma azért érik támadások, mert központi pénzeket kíván biztosítani az alternatív gyógyászati eljárások ellenőrzésére, vagyis a ráció tesztjének akarja alávetni az iparágat. Napjainkban szerveződnek politikai és ideológiai mozgalmak, amelyek - a tudomány szabadságára való hivatkozással - igyekeznek kevéssé rejtett vallási koncepcióikat (például intelligens tervezés) tudományként feltüntetni, és lehetőséget kapni annak a tudomány keretein belüli oktatására. De a tudományos viták szelekcióját tudatosan elkerülő, a népszerűségi szavazatok megnyerésén alapuló stratégiát választják más területek is. Az interneten most megy körbe a felhívás: támogasd, hogy az EU ismerje el tudományként az alternatív gyógyá­szatot. Nem a hagyományos utat - kutatok, ellenőrzök, megértek, azonosítom a hatásokat, kizárom a károkat, és ha mindez megvan, akkor folyamodom gyógyszerforgalmazáshoz - követik. Mintha a szavazás volna a legalkalmasabb mód annak eldöntésére, vajon melyik gyógyá­szati eljárás hatékonyabb.

Ma - úgy tűnik - Kant jelszava kezd háttérbe szorulni a "merj hinni" jelszó mögött. És ebben az összefüggésben jelent valóságos veszélyt a vallás szerepét nemcsak a társadalomban, hanem az oktatásban is növelni igyekvő Konzervatív Alapítvány felhívása. A felvilágosodás ugyanis nem pusztán a "merj gondolkodni" elvet jelenti. Ez fontos alapja világszemléletének, de ennél messzebbre tekintett. Hadd idézzem a korszak magyar költőjét, Batsányit:

-Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,

Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!?

Az "elsötétülés" tehát nem pusztán a szkeptikus tudományt veszélyezteti. A felvilágosodás hanyatlása az Európát naggyá tevő erények és értékek mindegyikét fenyegeti. Nem egysze­rűen arról van szó, hogy vajon tanítanak-e az evolúció mellett teremtéstudományt (ilyen tudomány nincs!). Nem pusztán az a kérdés, vajon a gombaként szaporodó "csodadoktorokra" vagy akár az imádságra bízható-e a gyógyulás (nem ajánlott!). Nem az az érdekes, vajon tényleg csak az egyház képes-e fenntartani a nemzetet (természetesen nem!). A valódi probléma az, vajon elfogadható-e, hogy újra a hit szabjon határt az észnek? Megengedhető-e, hogy a templom újra kiterjessze hatalmát eldönteni, kié az érdem, és mi az igazság? Elfogadható-e, hogy az egyház mondja meg a törvény, az egyenlőség és a szabadság egyedül lehetséges értelmezését? Ha a társadalom újra enged a nyomásnak, és a felvilágosodás értékeit a vallás gyámsága alá helyezik, az a sötétség korába vezeti Európát. S mindezt akkor, amikor minden korábbinál fontosabb a ráció, a más értékek iránti tolerancia, és az eltérő érdekek kompromisszumára való hajlandóság.