No es nuesta culpa
Népszava - 2011. augusztus 06.

Orbán Viktor Nyugat alkonyát vizionálja, s hírek áttekinthetetlen káosza valóban, hol optimizmust, hol pesszimizmust sugall. Amikor Európa elkerülni látszott a gazdasági válságot és már fellélegeztünk - nem annyira meggyőződésből, mint inkább reménykedve - jött a hír Norvégiából.

Egy szélsőjobboldali fanatikus, a "marxista kultúra" kivégzésével és a muszlimok deportálásával végződő polgárháborút kirobbantása céljából 86 embert mészárolt le. Ezzel Európa elfeledett - értelmetlen öldöklésre kész - kegyetlen arca, és az európai válság új dimenziója tárult fel előttünk.

A válság okai között többnyire az eladósodottságot, a költségvetési hiányt, a magas munkanélküliséget, és a csökkenő versenyképességet említik. Ám ezek - egy Európától távolinak tűnő példával érzékeltetve - a valóságban mélyebben fekvő problémák következményei. A columbiai kormány felkérésére egy marketing cég megvizsgálta a hazai, valódi bőrből készült táskák versenyképtelenségének okait, miután kiderült, a New York-i vásárlók az árat magasnak, a minőséget viszont alacsonynak ítélték. A vizsgálat keretében valamennyi érintett véleményét kikérték.

Az exportáló szerint: "no es nuesta culpa" (nem az mi hibánk - NMH), a kereskedők magasan tartják az árakat. A kereskedők úgy is vélték, NMH: a kormány adókedvezményt ad a bőrgyáraknak, így nem kényszeríti őket a verseny az ár csökkentésére és a minőség javításra. A bőrgyárak határozottan állította, NMH: a vágóhídakról alacsony minőséget kapnak, mert azok több pénzt kereshetnek, ha húst adják el, és ezért nem vigyáznak a bőr minőségre.

A vágóhidak meggyőződéssel vallották, NMH: a helyi marhatenyésztőktől gyenge minőséget kapnak, mert ők összebélyegzik az egész bőrt, így akarják elejét venni, hogy a bandák ellopják a marhákat. A helyi marhatenyésztők végre azonosították az igazi felelősöket: es la culpa de la vaca (a tehén hibája). Csípik őket a bögölyök, így állandóan a fának dörgölődznek, amitől lyukacsos lesz a bőrük. Az objektív és mélyreható vizsgálat megállapította tehát: a versenyképtelenség előidézői és felelősei a tehenek.

A magas munkanélküliség, a romló vállalati versenyképesség, és az államadósság végső soron mind a közösségi kapcsolatok szétzilálódásának a következményei. A válság valódi oka: a polgárok intézményekbe és polgártársaiba vetett bizalma megrendült, együttműködési készségüket visszavonták, és hajlandóságuk, hogy problémáikat a demokrácia intézményrendszerének keretei között oldják meg, lecsökkent. A társadalmi csoportok - a "no es nuesta culpa" logikájának megfelelően - egymást okolják. Mind többen befelé fordulva, egyre ősibb és állatibb reflexekre hagyatkozva keresik a megoldást. Kontinensünk válságát nem a gazdaság, hanem Európa magasra értékelt alapviszonyainak - a demokráciának, a bizalomnak, az együttműködési készségnek - növekvő zavarai jelzik.

A demokráciát illetően a világot többnyire a sokak által irigyelt élen járókra, a felzárkózni igyekvők csoportjára, és a reménytelenül leszakadtak társadalmaira osztják. Ám a világ egyre gyakrabban szembesül a demokráciából és toleranciából hagyományosan kiváló osztályzatot szerző Nyugat-Európában a demokráciába vetett hit megrendülésével. Néhány hónappal ezelőtt Finnországban előretört az "Igaz Finnek" elnevezésű szélsőjobb oldali párt. Egy felmérés nyomán került napvilágra: a svédek 21 százaléka - pénzért - hajlandó bármelyik pártra szavazni.

Ennek jele, hogy az un. Demokrácia Indexnek nemcsak világátlaga romlott, de értéke a demokrácia "éllovasának" tekinthető Nyugat-Európában is csökkent 8.61-ről, 8.45-re. Ugyanerre a tendenciára utal a "Freedom House" elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott jelentése is, amely szerint az un. "Szabadság-index", 1990-es "rendszerváltások" óta folyamatosan javuló trendje megtört. 2006 óta egyre nő azon országok száma, amelyek "Szabadság-indexe" romlik. Mindez azt jelzi, hogy a sűrűsödő problémák megoldása során, az éppen hatalmon levők és a magasabb társadalmi pozíciót betöltő hajlamosak lesznek a megegyezésből másokat kizárni, ami azután a bizalom szálainak további szétszakadozásához vezet.

Az ismeretlenekkel szembeni, - évszázadok óta növekvő - bizalom mértéke az elmúlt években, a demokráciához hasonlóan, még az "éllovasoknál" is megroppanni látszik. Amikor 10 évvel ezelőtt Dánia csatlakozott az Európán belüli vízummentes utazást lehetővé tevő egyezményhez, a szélsőséges Dán Néppárt egyik aktivistája megvette a határon levő - akkor használaton kívül helyezett - őrházat abban a reményben: egyszer majd még szükség lehet rá. A történeten mindenki nevetett, mígnem az elmúlt hetekben Európa fagyott arcára a mosoly: a dán miniszterelnök - Lars Rasmussen - újra működésbe helyeztette a határon a 24 órás vámkontrollt.

Az EU figyelmeztette Dániát, ez a lépés nem egyeztethető össze az általuk is elfogadott európai és nemzetközi egyezményekkel. Ám, mint egy európai diplomata megjegyezte: "Ez (a lépés) valami olyasmi, amit szerte Európában látunk." Egy sor országban határozottan bevándorlás-ellenes, Európa-ellenes és szélsőségesen nacionalista pártok kerülnek meghatározó pozícióba. Ebben a légkörben válik valósággá a norvég mészárlás. A történet - mint a demokrácia megrendülése - túlmutat a "szabad-mozgás" ellenzőinek növekvő befolyásán: a bizalom szálai szakadoznak, és ez alapvetően rontja az együttélés alapját, az együttműködési készséget.

Az együttműködő-készség romlásának látható jele, hogy a hétköznapokban, az üzleti életben és az országok kapcsolataiban is teret nyer a "semmi közötök hozzá" beállítódás. Ugyanakkor nő azoknak a pártoknak és mozgalmaknak a befolyása, amelyek azt hirdetik: a problémákról "mások" tehetnek, és ezek a "mások" csak az erőből értenek. Minden rossz kívülről jön, és minden hasznot a "külföldiek" viszik el. Ugyanakkor elutasítják - mint tette a magyar kormányzó párt és miniszterelnöke is - hogy a problémákra adott válaszaikba bárki "kívülről" beleszóljon.

Az Uniót azonban nem a politikai akarat tartja össze, hanem az emberek, az áruk, az eszmék szabad áramlása. A szabad áramlás egyrészt versenyhelyzetet idéz elő, amelynek egyaránt vannak előnyös és kényelmetlen következményei. Mindenkit teljesítményének javítására kényszerít, ám van egy gyakran kellemetlenné váló "mellékhatása" is: az emberek szabad áramlása az életmód és viselkedés kaotikusságát is előidézi, amely azután csökkenti a bizalmat.

Szemlélhetjük az eseményeket - a tőzsdei hasonlattal - a túlszaladás követő korrekcióként. A kontinens polgárai úgy érzik: Európa "túlegyesült", jóléti állama pedig "túlnőtte" magát. A 20. század végének eufórikus hangulatát követően az európai polgár egyre több idegenséggel, mindennapi életét zavaró viselkedéssel, környezetének kiszámíthatatlan konfliktusaival szembesült. Ezért visszavonta bizalmát, felfüggesztette együttműködési készségét, és ellenségesen tekint mindarra, és mindazokra ami, és akik megszokott életébe nem illenek bele.

Ez a valódi oka annak, hogy Európa országaiban egyre többen teszik fel a kérdést így: válassz európai, nemzeti és lokális identitásod között. A körülmények pedig mindinkább kizáró választ sugallnak: vagy európainak, vagy magyarnak - de épp így, szlováknak, olasznak vagy görögnek - vagy kénytelen vallani magad. Sőt, az első reflex inkább a nemzetin belüli, lokális - vallási, etnikai, politikai - identitást tolja előre. Holott, attól, hogy kevesebb bennünk az európai, nem lesz bennünk több a "nemzeti", és még kevésbé a "helyi". Sőt, minél inkább szembeállítjuk magyarságunkat, európaiságunkkal, kereszténységünket, zsidóságunkat, magyarságunkkal, annál inkább szenved törést mindegyik.

Európa országai, vállalatai és bankjai, pártjai és mozgalmai kórusban ismételgetik, választópolgárai a tüntetéseken azt üvöltik: no es nuesta culpa. Értsd: nem én vagyok a felelős, nem érdekelnek az okok, de ezt velem nem lehet csinálni! Ám, miként a columbiai történetben, úgy Európa esetén is igaz: azzal, ha mindenki másokra mutogat - a hatalomra került pártok az elcsapottakra, és fordítva, a bankok a hitelfelvevőkre és fordítva, és mindenki az emigránsokra, a külföldi vállalatokra, a hazai vállalkozókra, a szakszervezetekre, a nyugdíjasokra, a számtalan valóságos vagy csak kreált társadalmi csoportra - nem található meg megoldás.

Ehelyett eljön a "mások", szomszédos országok, külföldi vállalatok, idegenek, vagy különféle hazai társadalmi csoportok bűnbakká, majd - mint a norvég őrült, vagy a hazai roma-gyilkosságok elkövetői számára - lemészárolandó lényekké nyilvánításának ideje. Groucho Marx vicce - "Találkoztam ellenségeinkkel, és ők, mi vagyunk" - ma, a feléledő idegengyűlölet által kiváltotta tragédiákba fordul át. És amíg csak azt mondogatjuk, "es la culpa de la vaca", a válság súlyosbodni fog.