Merre mutat a Történelem nyila? F. Fukuyama: A nagy szétbomlás. Európa Könyvkiadó, 2000.
Esély 2000/6, Recenzió

Az Oscar–díjas amerikai film, az Amerikai szépség egy bõségben élõ, technikailag fejlett, ugyanakkor erkölcsileg lepusztult és kiüresedett világot mutat be. A film nagy vitát váltott ki Amerikában – megkérdõjelezték, hogy vajon tipikus–e a lehangoló kép, vagy csak szélsõséget tükröz? F. Fukuyamának az elmúlt évek talán legdivatosabb szociológusának könyve, A nagy szétbomlás – amely a könyvnapon jelent meg az Európa Könyvkiadó Memória Mundi sorozatában – erre a kérdésre keres tudományosan megalapozott választ. Nem nehéz megjósolni a Nagy szétbomlás sikerét. Minden együtt van benne, ami egy igazi bestsellerhez szükséges: a sokakat érdeklõ téma, a közérthetõ nyelvezet, az adatok sokaságával alátámasztott érvelés, a tudomány legújabb eredményein alapuló módszertan és – nem mellékesen – a szerzõ korábbi könyveinek, A történelem vége és a Bizalom világsikere.


Valós–e a kép, és ha igen, mi az oka, hogy az elmúlt évszázad legsikeresebb társadalmai az erkölcsi szétesés jeleit mutatják? – teszi fel a kérdést Fukuyama. Hogyan lehetséges, hogy a soha nem látott bõség közepette, a korlátok nélküli szabadság korában, a csaknem mindenki által elérhetõ kellemességek özönében az emberek boldogtalannak és társtalannak érzik magukat? A választ egy új fogalom, a társadalmi tõke alkalmazásával keresi a könyv. A társadalmi tõkét mint az emberek közötti bizalom szálait értelmezi a szerzõ. A tõke – némileg leegyszerûsítve – olyan dolog, ami tulajdonosának valamikor pénzbe és erõfeszítésbe került, és amelyrõl most idõlegesen lemond, annak reményében, hogy az a jövõben több pénzt és kellemességet fialjon. A befektetõ az anyagi tõkéjét bocsátja a vállalkozás rendelkezésére, az egyén a kellemességek választása helyett idõt és pénzt fordít arra, hogy képezze magát, hogy emberi tõkeként hasznosítható szakértelemre és gyakorlatra tegyen szert. Fukuyama elméletté emelt állítása az, hogy a történelmi fejlõdésben az elõzõekkel összevethetõ fojtosságú az emberi kapcsolatokban, a bizalomban, az együttmûködési hajlandóságban és a segítõkészségben felhalmozódó társadalmi tõke. A nyugat–európai fejlõdés dinamikáját az magyarázza, hogy a kölcsönös bizalom szálai túlnyúlnak a családi szférán, és az ún. "birodalmi rádiusz" az egész társadalomra kiterjed. A becsületesség, a megbízhatóság és a civilizált viselkedés nemcsak a rokonok között lesz kívánatos érték, hanem a közösség minden tagjára érvényessé válik. A bizalom szálai behálózzák az egész társadalmat, mintha megolajoznák az emberi kapcsolatokat, amitõl a szervezetek simábban mûködnek, és társadalmi tõkévé válva hihetetlenül megnövelik a gazdaság dinamikáját.

"A nagy szétbomlás" fogalma arra utal, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint a századokon keresztül felhalmozott társadalmi tõke fogyatkozni kezd. A dezorganizálódás jelei jól kivehetõk a három szférában – a bûnözés (mind a polgári perek, mind pedig a bûnesetek) növekedésében, a család válságában (a házasságban együtt élõk arányának csökkenésében, a házasságon kívül születettek arányának növekedésében) és a szinte minden társadalmi intézménnyel kapcsolatos bizalom általános gyöngülésében. Fukuyama tudósokra jellemzõ erénye, hogy túllép az egyedi példákon, és a fellelhetõ statisztikai adatokkal bizonyítja állításait. Nem hallgatja el azonban az általános tendenciáknak sokszor ellentmondani látszó egyedi tényeket sem, amelyek ugyan nem cáfolják érvelését, de óvatosságra intenek a gyors következtetések levonását illetõen. Számunkra, Kelet–Európában a "nagy szétbomlás" jelensége különösen érdekes, mert egyszerre két, egymással ellentétes tendencia kibontakozásaként érvényesül. Egyrészt a piacgazdaság és a törvényeken alapuló jogrend lassan kezdi megnövelni a korábban igencsak rövid hatósugarú bizalmi rádiuszt. Ugyanakkor az individualizmus térnyerése szétszaggatja az egykor kialakult társadalmi szolidaritás szálait, és a diktatúra nyomása alól szabadulva a bûnözés is gyors növekedésnek indult.

Különösen értékessé teszi a könyvet, hogy többféle szaktudomány legújabb eredményeit használja fel és integrálja. A társadalomtudományok elemzéseiket hagyományosan bizonyos logikus de bizonytalan alapfeltételezésre építették. A kilencvenes években egy sor területen szintáttörést jelentõ eredmények születtek, amelyek bizonyíthatóvá tették magukat az alapfeltételezéseket. A könyv második része az erkölcs genealógiájával és változásával foglalkozik, melynek területén meghatározó volt az axiomatikus megközelítés szerepe. Ki abból indul ki, hogy az emberek rosszak (Hobbes), ki abból, hogy az emberek eredendõen jók (Rousseau), vagy abból, hogy az erkölcs Isten által adott. Az elmúlt évtizedekben azonban a játékelmélet, az etológia, az evolúciós antropológia, és egy sor egyéb konkrét szaktudomány elemezhetõvé tette egy csimpánz–csoport "erkölcsét" és "politikai viselkedését", vagy számítógéppel szimulálhatóvá varázsolta a szokások létrejöttének, a kooperációs készségnek és a bizalom kialakulásának, vagy ellenkezõleg, a szétesésének folyamatát.

Fukuyama a felsorolt és sokféle tudomány modelljét alkalmazó, korszerû módszerekre támaszkodva elemzi századunk fejlõdését. E fejlõdés meghatározó tendenciája – mint azt korábbi könyveiben leírta – a liberális gazdaság és a politikai demokrácia gyõzelme a piacot és az egyének szabad választásait elutasító társadalmi rendszerek felett. A század elején a társadalmi megkötöttségek, az anyagi kényszerek és az osztálykülönbségek alapvetõen korlátozták az egyén választási lehetõségeit. A század végére ezt a korlátozottságot felváltotta a választási lehetõségek hihetetlen bõsége. Az emberek megszabadultak a viselkedést gúzsba kötõ elõírások rabságából, a vágyaik kielégítését akadályozó szabályok tömegétõl. Ebben a "mindent szabad" és "nincs határ" állapotban a társadalmi elõírások a választást ugyan már nem korlátozzák, de a tájékozódási pontokat és az eligazító ideológiákat is nélkülözték. Ez az oka, hogy a szélsõséges individualizmus gyõzelmét az egyén nem diadalként, hanem elbizonytalanodva és elidegenedve éli meg. Miközben abszolút szabadságát ünnepli, és fenékig akarja élvezni "az egész világ engem szolgál" állapotát, kiéhezett a valódi közösségekre, és reménytelenül keresi a bizalmat a barátságban és a szerelemben.

Fukuyama könyve meggyõzõ diagnózist nyújt a jelenrõl, de bizonytalan a jövõ alakulását illetõen. Az emberi történelemben – állítja némileg leegyszerûsítõ módon – mindig voltak nagy szétbomlások, de ezeket rendre követte a nagy újjáépítés. A bizalmi rádiusz növelésének korábban két fontos forrása volt: elõször a vallás, késõbb az állam és a politika. Ezek jövõbeli integráló szerepével kapcsolatban a szerzõ óvatosságra int, érzékelve a fundamentalizmus és a bürokrácia negatív szerepét. Ugyanakkor tudatában van annak, hogy a technikai fejlõdés és a globalizációt kísérõ multi–kulturalizmus térhódítása még inkább kiélezi a jelenlegi helyzetet. Mindez nehezen feloldható kihívást jelent a biztos identitás, stabil értékeket és bizalmat nyújtó közösséget igénylõ egyén számára. Ebben a helyzetben megoldást nem, csak reményt fogalmaz meg a szerzõ a könyv utolsó soraiban: "Az egyetlen okunk a reményre az ember roppant erejû, veleszületett képessége a társadalmi rend újjáépítésére. Ennek az újjáépítésnek a sikerétõl függ, hogy felfelé mutat–e a Történelem nyila." Akit ez a kérdés érdekel, olvassa el a könyvet és gondolkozzon el rajta.