Hogyan készül a történelem?


A kommunizmus mint lehetséges evolúciós adaptáció


Budapest / 2006


Tartalom


Bevezető
Előszó
1. A kulturális evolúció modellje
2. A konstruktivista evolúció
3. A történelem és az evolúció
4. „Kambriumi robbanások” a társadalmakban
5. Fázisátalakulások a társadalmi térben
6. Elkezdődött-e a jövő?
7. A boldogság trendjei
8. Szubkritikus kommunizmusok
9. Evolúciósan stabil stratégiák az ember világában
10. A “megfőtt béka” szindróma
11. A szűkösség kényszereitől a bőség zavaráig
12. Receptek a jövendő lacikonyhája számára?
Utószó
Melléklet


Ábrák jegyzéke


1ábra. Európa alternatív jövői
2ábra. Az életgörbe-modell
3ábra. Az emberiség növekedési görbéje
4ábra. A növekedés korlátai egy véges bolygón
5ábra. A jólét terjedése a fejlett társadalmakban
6ábra. Az egy főre jutó GDP és az élettel való elégedettség kapcsolata
7ábra. A jövedelem és a boldogság trendje az Egyesült Államokban
8ábra. A túlélés és az önmegvalósítás értékek trendje
9ábra. Utódgondozási stratégiák különböző környezeti feltételek esetén
10ábra. A GDP és GPI különbsége
11ábra. A formációs fejlődés feltételezett menete


Előszó


A jövőt fürkészve a legtöbben – ki bizakodással, ki szorongással – egy globalizálódó, társadalmi és gazdasági szempontból egyneművé váló emberiség képét vélik kiolvasni a kaotikus jelekből. Kérdés azonban, hogy az ezredforduló pillanata kizárólag egy feltételes megállón átvezető sínpárként szemlélhető-e, amely a múlt nyomvonalát követve az egyetlen lehetséges jövőbe vezet. Vagy inkább tekinthető a Millennium afféle rendező pályaudvarnak, ahová sokfelől érkeznek és többféle indulhatnak tovább a vonatok. Könyvünk e kérdésre választ keresve Földünk alapvetően átalakuló életfeltételeit rajzolja fel. Egy különös társadalmi fázisátalakulás jeleit azonosítja, amely többféle – korábban egymást kizárni látszó – társadalmi forma együttélését valószínűsíti. Erre utal a könyv meglepő alcíme: a kommunizmus mint lehetséges evolúciós adaptáció.

Az alkalmazott módszer eltér a “klasszikusok” idézeteivel teletűzdelt, és a “kívánatosság” követelményét hangsúlyozó írásokétól. Az ideológia bizonyítatlan, de megkérdőjelezhetetlennek deklarált feltételezései helyett az evolúció – tudományosan igazolt – módszereivel keresi a választ. Nem azt kérdezi, elképzelhető-e a kommunizmus, hanem: lehet-e piaci környezetben evolúciósan stabil stratégia? Nem azt bizonygatja, hogy szükségszerű, hanem azt vizsgálja, merre halad a társadalmi evolúció a korlátos glóbuszon. Nem akar meggyőzni senkit elkerülhetetlenségről, hanem felrajzolja azt a fokozatosan kiformálódó, evolúciósan adaptív környezetet, amely életprogramjuk megváltoztatására késztetheti az embereket. Nem az erőszakos forradalom jeleit fürkészi, hanem rávilágít arra, hogy a fejlődés maga kínálja fel a kommunizmust mint választható lehetőséget.

A könyv az elmúlt évtizedekben a legkülönbözőbb területeken igazolt evolúciós modelleket alkalmazza. E modellek és fogalmak túlnyomó többsége – bizonyos megszorításokkal és némi óvatossággal – átvihető a társadalom jelenségeinek elemzésére is. Segítségükkel új megvilágításba helyezhető a fejlődés, feltárhatók a jövő alternatívái, értelmezhetők a szemünk előtt kibontakozó változások. H. Seldonnal – Isaac Asimov hallhatatlan hősével – szólva könyvünk csak azt mutatja meg, “hogyan lehet olyan kiindulási pontot találni, mely megfelelő feltételezésekkel a káoszt legyőzi. Ez lehetővé teszi a jövő kiszámíthatóságát, természetesen nem teljes részletességgel, hanem nagy általánosságban, és közel sem teljes bizonyossággal”. Az eredmény pedig egy rövid mondatban így foglalható össze: a kommunizmus lehetséges, törvényszerű, de nem kizárólagos. Sőt – a belátható időben – nem is többségi társadalmi forma.

Mottók

“...a kulturális evolúció a szokások és az információk átadásán keresztül jön létre, de nemcsak az egyed fizikai szülői, hanem egy meghatározatlan számú »előd« révén… mivel a kulturális tulajdonságok átadása és elterjesztése tanulás révén történik, a kulturális evolúció összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint a biológiai. Végül, a kulturális evolúció nagyrészt a csoportszelekción keresztül működik… Az ilyen eltérés ellenére is minden evolúció, akár kulturális, akár biológiai, nem más, mint az előre nem látható eseményekhez való folyamatos adaptáció… Ez még egy ok arra, hogy az evolúciós elmélet miért nem teheti lehetővé számunkra, hogy racionálisan előre jelezzük és irányítsuk a jövő evolúcióját.” (Hayek:Végzetes önhittség, 32. p.)

“A szabadság birodalma valójában csupán ott kezdődik, ahol megszűnik az a munka, melyet a nyomor és a külső célszerűség határoz meg: ez a birodalom tehát a dolog természeténél fogva túl van a tulajdonképpeni anyagi termelés szféráján… Az ember fejlődésével együtt bővül a természeti szükségszerűség birodalma, mert bővülnek a szükségletek: de ugyanakkor gyarapodnak a termelőerők is, melyek e szükségleteket kielégítik. A szabadság e területen csak abban állhat, hogy a társadalmasult ember, a társult termelők ésszerűen szabályozzák, közös ellenőrzésük alá vetik ezt a természettel való anyagcseréjüket, ahelyett hogy az mint vak hatalom uralkodna rajtuk; ezt az anyagcserét a legkisebb erőfelhasználással, az emberi természethez legméltóbb és ennek legmegfelelőbb feltételek között hajtják végre. De ez még mindig a szükségszerűség birodalma. Ezen túl kezdődik az az emberi erőkifejtés, amely öncél, a szabadság igazi birodalma, amely azonban csak a szükségszerűség e birodalmán mint bázisán virágozhat ki. Az alapfeltétel a munkanap megrövidítése.” (Marx: A tőke, 772–773. p.)

“Néha előfordul, hogy az idő, az események, vagy az értelem elszigetelt egyéni erőfeszítése végül fokozatosan megingat vagy lerombol egy hitet anélkül, hogy ebből valami is látszana. Nyíltan egyáltalán nem támadják. A nép nem gyülekezik, hogy harcoljon ellene. Hívei egyenként és csendben pártolnak el tőle, de mindennap elhagyják néhányan, míg végül már csak egy apró kisebbség vallja. Még ebben a helyzetben is uralkodik. Minthogy ellenségei továbbra is csendben maradnak, vagy csak burkoltan hangoztatják véleményüket, ők maguk is csak nehezen győződhetnek meg róla, hogy nagy forradalom teljesedett be...” (Tocqueville: Az amerikai demokrácia, 905. p.)


Fülszöveg


„Valamikor, ha az emberek boldogtalanok voltak – mondta A. Miller Alku című darabjának főszereplője – forradalmat csináltak, vagy a templomba mentek. Ma vásárolnak.” A 20. század végére az „öröm-javak” választéka áttekinthetetlenné, a fogyasztás csábítása ellenállhatatlanná vált. A 21. századba átlépve azonban sokasodnak az aggasztó tünetek, amelyek megkérdőjelezik, követhető-e a fejlett országok fogyasztási modellje a Föld minden lakója számára. A szerző a kibontakozó és mindannyiunk életét már a belátható időben lényegesen befolyásoló társadalmi „fázisátalakulás” jeleit kutatta. Az eredmények arra utalnak, hogy a Glóbuszon kibontakozó természeti, gazdasági és társadalmi tendenciák „billenési pontra” juttatták az emberiséget. A közösségek ökológiai lábnyomának kényszerű szűkítése, az egyéni fogyasztás „határ-boldogságának” folyamatos csökkenése életmódjuk újragondolására készteti az embereket. Így adaptívvá válhat többféle, az elmúlt századokban instabilnak bizonyult társadalom-típus. Végső következtetése: a társadalmi evolúció menete az egyneművé és szabványossá váló világ helyett meghökkentően sokféle, eltérő életmodellt követő közösség létrejöttét és együtt-élését valószínűsíti.

Terjesztés


A könyv kapható a Libri boltjaiban. Ára: 2900 Ft.
Megvásárolható emellett a Zsigmond Király főiskola jegyzetellátójában 2000 forintért.

Események


2006. 02. 22-én a Zsigmond Király főiskolán, szabadon választott tantárgy keretében elkezdődött a „Társadalmi evolúció elmélete” című tantárgy oktatása. A tantárgy leírása, sőt az előadások előzetes tartalma megtalálható az „Oktatási segédanyagok” könyvtárban a „Társadalmi evolúció” címszó alatt.

2006. 03. 21-én 18.00 kezdettel a Pallas Páholyban (Bp. V ker. Alkotmány u. 15) könyvbemutató lesz. A szerző - rövid bevezetőt követően - a meghívottak, újságírók és érdeklődők, kérdéseire válaszol. A beszélgetés moderátora: Böjte József.

Vélemények


Mit kínál a történelem?

Marosán György nem kevesebbre vállalkozik, mint annak bizonyítására, hogy a nem is olyan távoli jövőben esély kínálkozik egy kommunisztikus közösségi modell kibontakozására. Ez azonban, állítja, nem felülről diktált, a közösségre ráerőszakolt, hanem alulról építkező, a kulturális evolúció termékeként formálódó kommunisztikus közösségi forma, a gazdag országok már nem napi kényszerek által mozgatott közösségeinek kiváltsága lesz. Mégpedig nem kizárólagos, sőt, a belátható időben valószínűleg nem is többségi társadalmi forma - teszi hozzá. Körülbelül ebben foglalható össze az állítás, amelyet a szerző bizonyítani kíván. az írásnak ezt a bizonyára sokakat meglepő következtetését persze lehet szeretni vagy nem szeretni. Ami a könyvet izgalmassá és vonzóvá teszi az az út - történelemfelfogás, egymástól távol eső tudományok eltérő vonatkozású állításainak sajátos összekapcsolása, a szerző univerzális, a biológiai evolúciótól egészen a játékelméletig és pszichológiáig terjedő ismeretanyaga -, amelyen keresztül a végállomásig eljut.

Nem fölösleges hangsúlyozni „az itt kirajzolódó kommunisztikus modell egészen más, mint az 1917-ben kezdett és másfél évtizeddel ezelőtt megbukott diktatórikus társadalmi kísérlet. Nem erőszakos hittérítés - ha kell, inkvizíció - által terjed. Ennélfogva nem is az ideológia által megfogalmazott harcos, mozgósító követelmények révén fanatizálható és szervezhető tömegek kirobbanó fellépésén alapul. Történelmi előzményeit sem a hatalmat megdöntő véres forradalmak között keresi, hanem valahol a kisközösségek kialakulása táján, az alternatív életforma kísérletek környékén, az amerikai Amane kommuna és az izraeli kibucok történetében. Eltekintve a francia utópista szocialisták „lombikban kialakított” modelljeitől és néhány más szórványos kísérlettől ez a két autonóm közösségi formáció bizonyult viszonylag hosszú időn keresztül leginkább fejlődőképesnek és mutatott fel erős kommunisztikus értékeket (gazdasági, illetve vagyonközösség, a fogyasztási javak zömének szükségletek szerinti elosztása, közösségi élet, a külön nem javadalmazott vezetők rotálása, stb.). A közösségekbe való be- és kilépés önkéntes volt. Ellentétben a felülről kiinduló nagy forradalmi mozgalmakkal ezek a közösségek evolutív módon jöttek létre.

Kifejlődésükhöz sajátos történelmi, kulturális, vallási feltételek katalizátorhatására volt szükség. Sohasem váltak kizárólagossá és előbb-utóbb megszűntek vagy legalábbis veszítettek jelentőségükből (és persze népszerűségükből is). A magyarázat logikus: a befelé forduló jórészt önellátásra berendezkedő közösségek az őket körülvevő rohamosan fejlődő piacgazdaság körülményei, a fogyasztói társadalom szinte korlátlan lehetőségei között mai kifejezéssel nem bizonyulnak versenyképesnek. Ezzel gyengülnek az ilyen típusú közösségekben való részvételre késztető motívációk is. Ahogy gyengülnek azoknak a sajátos körülményeknek a hatásai, amelyek e közösségek létrejöttét ösztönözték, fejlődésük megáll, majd csendben elhalnak. Körülbelül ennyi az alulról építkező közösségek történetéből levonható nem túl bíztató tanulság. „Ebben az értelemben tehát nem igazolódtak azok a remények, hogy valamikor a maguk képére formálják az egész társadalmat” - kommentálja a kibucok történetét a könyv írója. E tapasztalatok birtokában „inkább az a különös: miért próbálkoznak az emberek újra és újra kommunák létrehozásával ha a legtöbbjük néhány éven belül felbomlik” - teszi hozzá.

Szó se róla, az alulról építkező kommunisztikus modell - ellentétben a hatalom megkaparintásából kiinduló forradalmi kísérlettel - vonzónak tűnik. (Persze annak idején nem kevesek számára vonzó volt a másik, forradalmi kommunizmus modell is.) Főleg azért, mert afféle szolid kommunizmus: nem ismeri sem a kényszert, sem a kizárólagosságot, nem állítja durván szembe a közösség (többségi) érdekét az egyén választási szabadságával, a kísérlet bukása nem okoz társadalmi tragédiákat. (Létezik - állítja - békés forradalom is, Tocqueville híres könyvére hivatkozva, amikor ugyanaz a minőségi változás szinte észrevétlenül az evolúció szabályai szerint megy végbe: „a régi és az új hosszabb időn át látszólag békésen - ha nem is konfliktusok nélkül - együtt él és intenzíven hat egymásra. A változás folyamatosan teszi próbára az egyén alkalmazkodóképességét, rendre válaszút elé állítva a társadalom tagjait: az újat követik-e, vagy a régit folytatják”.) Bár a kommunisztikus közösségek eddig nem bizonyultak tartósan életképesnek - a könyvben előszeretettel használt kifejezéssel evolúciósan életképes stratégiának - az ilyen evolúciós forradalmak jó néhány esetben sikeresnek bizonyultak, legalábbis az élet egy-egy fontos részterületén.

A legizgalmasabb kérdés (és egyben ez teszi nagyon élvezetessé a könyvet az olyan olvasók szemében is akik esetleg egyáltalán nem vonzódnak a kommunisztikus közösségekhez, de legalábbis nem hisznek a jövőjükben) az evolúció szerepe a történelmi eseménysorokban vagy inkább a történelem logikájában. A könyvben megmutatkozó asszociációs fantázia, a biológiai és kulturális evolóció lehetséges párhuzamainak bemutatása frappáns példák tömegén keresztül és a több lehetséges döntéssel és válaszreakciókkal operáló játékelmélet bekapcsolása a tudatosan cselekvő emberekből álló közösségek evolúciójának illusztrálásaként egyszerre meggyőző és nagyon szórakoztató olvasmány.

Különösen meglepőnek tartom a szerző hallgatókkal végzett kísérletét, amely négyféle lehetséges játékstratégia (a szerző elnevezésével elnéző, kölcsönkenyér visszajár, bizalmatlan és önző versengő) alapján 30 alkalommal megismételt játékban arra az eredményre vezetett, hogy a kezdetben választott stratégiákhoz képest az ismétlések során fokozatosan visszaszorult a két szélsőség. Tehát sem a mértéktelen önzés, sem az önérdek figyelmen kívül hagyása nem bizonyult igazán eredményesnek. Ez inkább népmesei mint meglepő következtetés, az azonban már érdekes, hogy a résztvevők akik kezdetben saját attitűdjüknek megfelelően választanak stratégiát, a továbbiakban, az ismétlődő választási szituációkban kénytelenek tanulni.

Amennyire elbizonytalanító a könyv végkövetkeztetése szempontjából az alulról építkező kommunisztikus modellek eddigi (ráadásul logikusnak mutatkozó) kudarca, annyira meggyőző a könyv központi fogalma a kulturális evolúció. Ez a könyv elején szereplő Hayektől származó idézet szerint pontosan ugyanazt a funkciót tölti be, mint a gyakran emlegetett biológiai evolúció, amely „nem más, mint az előre nem látható eseményekhez való folyamatos adaptáció”. Legfontosabb jellemzői a csoportszelekció, mutációk létrehozásának képessége, esetlegességük és ebből fakadó előrejelezhetetlenségük semmiben sem különböznek a biológiai evolúciótól. (Egyetlen különbség van, az viszont nagyon lényeges. A kulturális evolúció tanuláson alapul, ezért sokkal gyorsabb a biológiainál, amiből adódóan gyakoribb törésekkel ugrópontokkal és kitérőkkel.)

A biológiai és társadalmi evolúció lényegi azonosságát illusztrálja számtalan érdekes, olykor egyenesen meghökkentő párhuzam az evolúció úgy látszik végtelenül gazdag történetéből. Ezek a példák az evolúció természetéről, az általa az alkalmazkodás során kreált változatosságról, a szinte észrevétlen átalakulási folyamatok jellegzetességéről, a hosszú, látszólag stagnáló periódusokat felváltó hirtelen, robbanásszerű változásokról szólnak. Ezek a példák arról is szólnak, hogy az evolúció számtalan sikertelen kísérlet után hozza végül is létre a stabilan életképesnek bizonyuló adaptív variánsait. A menetközi kudarcokat nem lehet megspórolni sem a biológiai evolúcióban, sem a társadalmi fejlődésben.

A kulturális evolúció - a konformitást és az adaptivitást egyaránt elősegítő konstrukcióival - adja a kulcsot a történelem logikájának megértéséhez, amely - ebben az olvasatban - (nem nagy számú) választható lehetőségekből, a körülmények olykor csak késve, vagy tévesen felismert változásához való alkalmazkodásból áll és bizony nem ritkán zsákutcába torkollik és amelyek során a „megáll az idő” jellegű periódusokat váratlan paradigmaváltással járó fordulatok követik.

Visszatérve a kiindulóponthoz, marad a kérdés: milyen jelenbeli erős tendenciákban látja a szerző a folytatás előjeleit? A legjellemzőbb trendet sokak (pl. a nálunk is jól ismert Scitovsky Tibor nyomán) a csökkenő „határboldogságban” látja, abban, hogy nem csak egy-egy termék esetében de a fogyasztási javak teljes palettáján csökken a többlet révén elsajátítható elégedettség-növekmény egyre kisebb lesz. Ez alól a nagyon kemény szabály alól egyetlen kivétel mutatkozik, az önmegvalósító cselekedetek ismétlődése nem vezet csökkenő elégedettségre, írja. Ez (lenne) a kiindulópont a jövő felé: „egyre jobban előtérbe kerül az önmegvalósítás és - ez ma még szűk, de egyre gyarapodó rétegnél - fokozatosan háttérbe szorul az anyagi és presztizsfogyasztás. Változik majd az életstratégia, legalábbis a fejlett országok tehetősebb polgárai körében az önmegvalósítás élménye mellett előtérbe kerül az életminőség, a stressz elkerülése, relativizálódik a növekedés hajszolása. Az új típusú motívumok lassú terjedését követő váltást a súlyosbodó és ma már tudatosuló veszélyek (ökológiai egyensúly felborulása, a szegény és gazdag országok, illetve különböző kultúrák szervezett terrorizmustól sem idegenkedő egyre kíméletlenebb ütközése) kényszerítik ki előbb-utóbb. „Ez a változás nem fogja elsöpörni a piaci alapú munkamegosztást, de egy merőben más konstrukció ugrásszerű elterjedésével, mondhatni paradigmaváltással jár.” - írja Marosán György könyve végén.

Jómagam nem vagyok meggyőzve arról, hogy így lesz. A fogyasztás hajszolása biztosan lassulni fog, a kényszer a meg nem újuló erőforrások kimerülése (egyelőre inkább drágulása) és az ökológiai egyensúlyzavarok sokasodása miatt biztosan bekövetkezik. (Bár a Ricardótól egészen a Római Klubig fel-fel bukkanó csökkenő hozadék modellek eddig nem igazán jöttek be, főleg az előrejelezhetetlenül felgyorsuló technikai fejlődés jóvoltából.) A fogyasztás korlátaitól azonban még a legmódosabb országok is messze vannak. Persze nem többet eszünk, de sokkal többet költünk informatikára, ami jellemzően nem közösségi, hanem egyénileg végezhető tevékenységek terjedését segíti, ha tetszik, véd a magányosodás romboló hatásai ellen. Nyilván nő a turizmusra fordított idő is.

Az önmegvalósítás lehetőségei a tehetős országokban valóban tágulnak miközben az önmegvalósító életstratégiák sejtésem szerint sokkal lassabban terjednek. A szabadidő növekedése egészen más, ráadásul történelmi hagyományokkal rendelkező lehetőségeket kínál (lásd például szabadidejüket felélő aranyifjak számának látványos szaporodása). De azt még nehezebben tudom elképzelni, hogy az önmegvalósító tevékenységek jellemzően közösségszervező erővé válnak. Lehetséges, hogy az én fantáziám túl kicsi, de az is, hogy a könyv írójáé túl nagy. Így készséggel elfogadom a könyvben idézett mondást: „ha megéljük, meglátjuk”.

Kételyeim azonban nem változtatnak azon, hogy a könyv izgalmas, élvezetes olvasmány, amely észrevétlenül hat az olvasó gondolkodásmódjára, történelemfelfogására. Mint olvasó magam is egy kulturális evolúciós tréning akaratlan részvevője lettem.

Antal László



Baracs Dénes könyvismertetése:

Budapest, 2006. március 22., szerda (MTI) - Hogyan készül a történelem? Ezzel a címmel jelentette meg a Money-Plan Kiadó Marosán György új könyvét, amely azt a mindenki számára izgalmas kérdést boncolgatja nagy és ugyanakkor szórakoztató tudományos apparátussal, hogy vajon meddig folytatható a jelenlegi, nyilvánvalóan pazarló fogyasztás, "billenési pontra" jutott-e a világ.

Az elemzéshez a világ fejlődéséről szóló különböző evolúciós és szociológiai elméletek, valamint tanulságos példázatok bő választékával szolgál a társadalomkutató közgazdász szerző, Charles Darwintől R. Dawkinsig - az előbbi a fajok fejlődését taglaló evolúciós elmélet, az utóbbi a kultúra elemi egységeiről, úgynevezett mémjeiről szóló teória megalkotója.

Az emberiség előtt álló egyik aggasztó perspektívát sajátosan érzékelteti a "megfőtt béka" szindróma, amely Marosán könyvében fejezetcímként tűnik fel. "Ha egy békát forró vízbe tesznek, azonnal kiugrik a tálból. Ha ugyanezt a békát egy tál hideg vízbe rakják, majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik, a béka szinte megfőzhető. Nem érzékeli a hőmérséklet fokozatos változását. A kellemesen hűvös, majd langyos, később egyre melegebb, végül felforrósodó vízben mozdulatlanul heverő béka helyzetét átélhetjük szinte valamennyien" - egyének és szervezetek is, legyen szó egy barátság meglazulásáról, egy szerelem elhidegüléséről, vagy egy vállalat helyzetének fokozatos romlásáról, ami végül csődre és összeomlásra vezet. És, figyelmeztet Marosán György: néha egész társadalmak is így vannak ezzel.

A könyv szerzője sorra veszi az evolúció különböző modelljeit és lehetőségeit, olyan jelenségeket elemez, mint a kulturális és a konstruktivista evolúció, a "kambriumi robbanások" (az élővilág hirtelen megnövekedett változatossága több mint 540 millió évvel ezelőtt) a társadalmak életében, a "fázisátalakulások a társadalmi térben", a boldogság és a szabadság "trendjei", a "szubkritikus kommunizmusok" és a szűkösség kényszereitől a bőség zavaráig terjedő ív.

Az egyik fontos következtetés az, hogy a 21. századba átlépve a világban egy különös társadalmi "fázisátalakulás" megy végbe, amiből egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy a korábbi évszázadok trendjei, fejlődési görbéi megtörnek, és nem folytathatók a jövőben. A szerző meglepő feltételezése, hogy ebben a helyzetben egy újfajta, az utópikus előképekre utaló kommunizmus is akár az evolúció egyik lehetséges változatává válhat, mivel a fogyasztás vég nélküli növelése nem lehetséges, és mellesleg nem is jár növekvő boldogsággal.

Itt azonban a gondolatébresztő, töprengő elméletparádé és kutatás megáll, nem vállalkozik arra, hogy konkrét receptet adjon "a jövő lacikonyhája" számára. A könyv bevezetőjében emlegetett, a Naprendszerbe néhány millió évenként visszatérő, és a Föld jövőjének evolúciós modelljeit kutató megfigyelőket szállító elképzelt űrhajó legutóbbi, 2000-ben tett látogatásának eredményeit nem próbálja ismertetni. Ki is tudná, milyen következtetéseket vonnak le jövőnkről az űrutasok? Marosán beéri azzal, hogy a változott körülmények között a társadalmi evolúció menete az egyneművé és szabványossá váló világ helyett meghökkentően sokféle, eltérő életmodellt követő közösség létrejöttét és együttélését valószínűsíti.

Feltéve persze, hogy lesznek békák, amelyek időben kiugranak az egyre jobban melegedő vízből.

(MTI-Panoráma - Baracs Dénes)